2015. március 12., csütörtök

Kinabatangan

Ebben a bejegyzésben nem igazán lesz sok kép, úgyhogy aki azért olvas, nyugodtan becsukhatja a böngészőjét ezen a ponton. :)

Sandakanban az első utolsó esténk (még egyszer visszajövünk ide, ugyanis innen repülünk majd haza - legalábbis Kuala Lumpurba) vége ismét tengeri herkentyű vacsorával végződött a tengerparton, ezúttal valamilyen grillezett halat ettünk, ami mellé tarisznyarákot kertünk volna, de mivel nem volt, ezért végül grillezett stingray-t ettünk (közönséges mérges rája - legalábbis a szótár szerint). Hát nagyon finom és olcsó volt, nem maradtunk éhen és nagyon nem bántuk meg.  

Másnap délelőtt pakolásztunk és olvasgattunk, fél 1-kor a megbeszéltek szerint jöttek értünk, hogy elvigyenek minket a 100+ km-re fekvő Sukau-ba, ami a Kinabatangan folyó partján fekvő kis település s innen megyünk majd vízi szafarira. 

Az indulás majdnem zökkenőmentesre sikerült, kivéve, hogy egy kicsit még szarakodtunk, mert a sofőrjeink nem tudták pontosan, hogy Suki és Karen nevű leendő útitársaink melyik szállodában laknak - hol kell felszedni őket. 

Végül meglett (a város egyik lehpuccosabb szállodájából) a két fiatal (valszeg) hongkongi csaj. Nem tűntek túl felkészültnek a dolgokra, de mint kiderült, ők csak egy éjszakát maradnak itt. Reméltük, hogy túlélik. 

Nagyjából 3 óra alatt értünk Sukaui szállásunkra a kisbusszal, ami leginkabb egy táborra hasonlít a dzsungel közepén: kisebb nagyobb faházak, valamint egy étterem a folyóparton. Hangulatos hely, teljesen jól felszerelt, a mi kisházunkba klíma, valamint angol wc-s fürdőszoba is van. 

Nem sok időnk maradt miután megérkeztünk, köszönhetően a késésnek. Úgyhogy lepakoltunk a cuccunkat, s már pattantunk is a pici motorcsónakba a csajokkal, valamint a helyi vezetőnkkel együtt, hogy a folyó egyik kisebb és bujább mellékágán felhajózva megnézzük az élővilágot. Hát ez valami nagyon király volt! 

Lassan indult, de aztán annál izgalmasabb lett. Láttunk csomó féle színes és kisebb nagyobb madarat (kingfisher - jégmadár, oriental darter - valamilyen kormorán, hornbill - szarvcsőrű madár, legalábbis amiket most fel tudok idézni), de a történet akkor durvult be igazán, amikor megjelentek a folyó menti hatalmas fákon a nagy orrú (proboscis) majmok, valamint hosszú és rövid farkú makákók. Ekkor a vezetőnk még nyugtatgatott, hogy ahogy megy le a nap, még közelebb fognak jönni a vízhez. És így is lett!

Visszafelé a naplementében kikötöttünk nehány helyen a parton (Amúgyis nagyon lassan és halkan csorogtunk csak), ahol komplett majom családok tanyáztak, s tőlünk csupán pár méterre élték életüket. Aztán lejjebb érve a nagy orrú proboscis majom családok is előkerültek újra, s már nagyon nem is kellett keresni őket, tőlünk néhány méterre zabáltak és artistáskodtak a fákon. Hatalmas élmény volt. 

Ezen kívül az egyik belógó ágon a fejünk felett szunyált egy kb. 50 centis összetekeredett mangrove kígyó is, vezetőnk szerint a mérge nem halálos, de azért mérgező. Nem ugrott a nyakunkba. Egyébként a vezetőnk elképesztően éles szemű volt, olyan helyeken vett észre pici madarakat s egyéb állatokat, hogy hihetetlen. 

Mondjuk később már mi is belejöttünk Lacival és főleg a majmokat már a vezetőnk előtt észrevettük. Nem úgy a ferdeszemű útitársaink, akik akkor sem látták a dolgokat, amikor már hárman mutogattuk nekik. 

A közel 3 órás szafari végen visszacsónakáztunk a szállásra, megvacsoráztattak bennünket (rizs, gyömbéres csirke, grillezett padlizsán, káposzta saláta, tavaszi tekercs valamint egy papajából és görögdinnyéből álló gyümölcstál), majd mivel közben besötétedett indulhatott is a következő csónakázás, immár tök sötétbe. A hajón ezúttal rajtunk utasokon, a kormányoson és a vezetőn kívül még egy helyi arc volt. A vezető és ő akksikkal és erős reflektorokkal felszerelkezve. 

Az első észlelés egy picike krokodil volt (kb. 30 CM), majd pár különböző bagoly, majd újabb kis krokodilok, néhány alvó színes madár, majd egy sziklahasadékban alvó piton. Nagyon ügyesen szúrták ki az állatokat a tök sötétben, de miután meglettek, mindegyikhez kb. 1 méter közelségbe mentünk, s úgy figyeltük őket. A krokodilok kivételével egyik állat sem zavartatta magát. 

De a legdurvább dolog még hátra volt. A krokodilokat a reflektorok fényében csillogó szemük alapján látták meg, s ilyenkor rögtön közelebb is mentünk a csónakkal, mire a krokodil vagy megvárt, vagy eltűnt a vízben. Na egyszer csak újabb szempár tűnt fel, a motorcsónak padlógázzal elindult felé és ahogy egyre közelebb értünk, a krokodil is egyre nagyobb és nagyobbnak látszódott. A következő pillanatban alig 3 méterre voltunk már csak. Hatalmas krokodil volt, legalább 3-4 méteres, ott feküdt a parton a sárban. Egy darabig tűrte a fényszórókat, aztán gondolt egyet és elég gyorsan irány a víz, közben még egy hatalmas farönköt le is fejelt (a rönk gurult odébb, nem a kroki), majd a csónak orrát megkerülve eltűnt az éjsötét vízben. Elképesztő látvány volt. 

Teljesen feldobva és sűrű bazmegekkel értünk vissza a szállásra, a vezető is mondta, hogy ritkán van ilyen szerencséjük a látogatóknak. 

És ez még csak a hihetetlen jó első nap volt itt. Ha másnap már nem látnánk semmit, akkor is fülig érő vigyorral a képemen mennék el innen. Pedig holnap még lesz két csónakázás, meg két dzsungel túra is. 

A második nap arra eszméltem a majd' egész éjszakás forgolódás után 05:30-kor, hogy valaki izomból veri az ajtót. Persze tudtuk mi ez: indulunk a hajnali szafarira. Gyorsan összekaptuk magunkat, ittunk egy teát, aztán a felkelő nap halvány fényében és a folyó felett lebegő misztikus párában már szeltük is a habokat először a folyón, majd egy holtágában. Most is láttunk mindenféle makákókat, nagy orrú majmokat, madarakat, valamint egy vízi varánuszt is. Sőt megint találtunk egy nagy krokodilt, igaz, hogy most csak a háta látszott ki a vízből, de ott úszott a csónakunk mellett. Jó volt az egész, de különösen a hajnali hangulat adott hozzá sokat. 

Miután visszaértünk egy gyors reggeli után kis pihi (olvasás, sorozat nézés, stb.) következett, majd 10-kor gumicsizmát kaptunk a lábunkra és dzsungeltúrára indultunk. A vezetőnk már az elején szólt, hogy ebben a napszakban sok élőlényre ne számítsunk, de azért mégis láttunk egy varánuszt itt is. Ezen kívül inkább a növényekről mondott érdekeseket, pl. a liánokat mutogatta, hogy némelyik belsejében ivóvíz van, némelyikben viszont méreg. Volt emellett még vadgyömbér, meg valami növény amit a majmok is előszeretettel rágcsálnak, úgyhogy mi is megkóstoltuk. Csípett. 

Volt ezen kívül egy növény amibe beköltöztek a hangyák ezáltal a növényt és önmagukat is védve, s ha megrázod a növényt, a hangyák ki özönlenek mintegy megvédte azt. Volt még egy gilisztaszerűség által előállított föld-tölcsér, amit az orángutánok "szopogatnak" nedvesség forrás gyanánt. 

Emellett láttunk még mimózát, viszonylag sok törpe elefánt nyomot és szart (elefántot nem), valamint fára épített orángután fészket (orángutánt nem). Ja és egy kb. 2 méteres termeszvárat. Jó volt ez is. 

Utána ebéd, olvasás, kis szundi következett. Aztán 4-kor újra csónakba pattantunk és elindultunk a tegnapihoz képest a másik irányba. Viszonylag gyorsan haladtunk, talán csak egyszer vagy kétszer álltunk meg. Első alkalommal makákókat láttunk a part menti fákon, majd a már szokásos nagyorrú majmokat, s végül két hatalmas színes helmeted hornbill-t (sisakos szarvcsőrű madár). 

A tegnapihoz képest kevés és viszonylag rövid megállók miatt azt gondoltuk, hogy a vezetőnk nagyon keres valami, de nem árulta el, hogy mit. 
Amikor már szinte letettünk róla, hogy látjuk azt a valamit, kikötöttünk egy helyen, ahol vezetőnk élénk beszélgetésbe kezdett egy másik pasival majd szólt, hogy mi is szálljunk ki. Így is tettünk és kis séta után trombitálást hallottunk, s nem sokkal később megláttuk az első pygmy elefántot (törpe elefánt), majd aztán egyre többet és többet. Az egész csorda ott vonult el tőlünk kb. 20-30 méterre egy bozótos túloldalán. Mi pedig többedmagunkkal figyeltük őket csendben. Még egy kamerás stáb is forgatott ott. Nem nagyon tudok már az előzmények tükrében jelzőket találni erre, nagyon király volt. 

És ilyenkor lehet sajnálni, hogy ilyen iszonyú ütemben irtják a dzsungelt, hogy egyre szűkül az állatok élőhelye. S mindezt (itt) azért, hogy egyre több helyre telepíthessenek olajpálma ültetvényeket. 

Egy dolog volt még hátra, az éjszakai dzsungeltúra. Úgyhogy vacsora után hosszúnadrág és fejlámpa fel, irány a csónak. A reggeli túraútvonal környéken kötöttünk ki a tök sötétben és már trappoltunk is a gumicsizmáinkban. Láttunk pár egész nagy tükröződő szemű ugrópókot, összegömbölyödött maroknyi százlábú félét, 5-6 cm-es tücsköket, láttuk azt a gilisztaszerűséget, ami a földkürtőket csinálja (a hazai földigilisztához képest nagyon gyorsan mozog), valamint egy nagy százlábút, ami amúgy mérgező. Erről képem is van. 

Aztán egyszer csak úgy éreztem, hogy valami mászik a pólóm alatt a hasamon. Meg is néztem és egy pióca volt. Ekkor a vezető meg a kísérő csaj (eddig ő volt a recepciós) mondták hogy jaj de szerencsés vagyok. Aztán amikor már rajtam a harmadik ilyen volt és a többiek is elkezdték szedegetni magukról (csak Lacin nem volt egyáltalán, a tanulságot mindenki vonja le :) ), már nem volt ilyen vicces a helyzet. Ki is derült, hogy honnan jönnek: amikor az előttem haladó ember meglökött egy bokrot, a levelek alján azonnal elkezdtek "lelógni" a piócák, amik a következő elhaladó emberre rá is kapaszkodtak. Az egész egy idő után pióca show-ra kezdett hasonlítani. :)

Aztán persze rendben visszaértünk a csónakhoz, ahol mindenki leszedte magáról az utolsó vérszívókat is, majd visszahajóztunk a szállásra, tusolás majd pihi. 

Érdekes volt ez az éjszakai túra is, a fejlámpák fényénél botorkálni és keresni a dögöket az amúgy tök sötétben. Nagyon szép a csillagos volt az égbolt és fényszennyezés híján még a Tejút is alátszott, de az erdőben a dús növényzet miatt kikapcsolt lámpáknál már tök sötét volt. 

Na szóval így teltek a napjaink a Kinabatangan folyó partján, Sukauban. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése