Oldalak

2015. március 8., vasárnap

Mantanani

Reggel korai kelés után biztonságba helyeztük a nagy táskáinkat a Kota Kinabalui szállás recepcióján, majd immár nagyon ismerős útvonalon elballagtunk a közeli plázába, ami előtt a busznak kellett felkapnia minket, s elvinnie egy távolabbi kikötőbe, ahonnan a hajó indul a Mantanani szigetre. 

Miután odaértünk a buszhoz volt egy kis időnk még, ezért vettünk reggelire egy fánk szerű kaját, meg egy gőzgombocot (bak pao - Indonéziában kóstoltunk már ilyet Krisztivel). Ezt viszonylag gyorsan betermeltük, aztán jött is a buszos csóka, aki felrakott minket a csotrogány buszra. Innentől jó 1,5-2 óra zötykölődést következett a Kota Belud melletti kikötőbe, nagyjából hatodmagunkkal. 

Odaérvén egy isten háta mögötti kis falu fogadott, ahol már várt a hajó (inkább csónak- kb. 20 fős), s miután kiosztották a mentőmellényeket, valamint alá íratták velünk, hogy bármi történjék, ők semmiért sem felelősek, már indultunk is. 

A kb. 45-50 km-es út kb. 45 perc volt a 3x150 lóerős motorcsónakkal. Mi elég jó helyre ültünk, ezért nem jártunk úgy, mint némely utastársunk, akiket az egész út folyamán beterített hol a vízpermet, hol pedig egész egyszerűen az arcukba csapódó víz (pedig a tenger teljesen nyugodt volt). Mi ehhez képest csont szárazon értünk célba. Út közben gyönyörű szépen látszott a felhőpamacsok fölé tornyosuló Kinabalu hegy, tekintélyt parancsolóan állt ott és fog is még nehány millió évig. Nem is nagyon bírtam levenni róla a szemem, olyan szép. :) Laci számára pedig még mindíg hihetetlen, hogy nehány napja annak a hegynek a tetejét ostromoltuk. 

A Mantanani sziget úgy 5-7 km kerületű kis sziget a dél kínai tengeren, fehér homokos tengerparttal, változatos színekben pompázó tengervízzel, pálmákkal, napsütéssel, stb. 
Érkezésünk után egyből Gili Meno ugrott be, nagyon arra hajaz a sziget, itt is vannak ilyen fedett kis kiülős helyek a parton, a sziget csendes, nincs motorizált forgalom, az idő múlása sem nagyon tűnik fel itt. Kicsit vissza is kell lassulnunk ehhez. 

Érkezés után jeges teával fogadtak, aztán a helyi srác eligazított, hogy mikor mi fog történni, majd megkaptuk a kis nádfedeles bungallónk kulcsát. Hangulatos kis faház fürdővel és hálóval, terasszal, valamint a ház alatt nehány szék és egy függőágy. Pont ilyeneket láttunk Gilin is. 

Gyorsan ettünk egy helyi zöldséglevest az érkezés örömére, aztán nem sokkal utána már egy újabb hajón ültünk - Laci búvárkodni én pedig többed magammal sznorkelezni (légzőcsöves merülés) készültem. 

Miután kidobtuk a búvárokat a hajóból, nem sokkal később minket is kiraktak egy kis sziget mellett egy szűk órás úszkálásra. Nem volt rossz, sőt a korall kifejezetten szép és változatos volt. Az elővilággal pedig nem tudom mi a helyzet, ugyanis többnyire keresni kellett a halakat, olyan kevés volt. Ez persze túlzás, de a lényeget jól tükrözi: az egyébként sem túl rózsás láthatóság mellett igencsak oda kellett figyelni, hogy halat lásson az ember. 

Na sebaj a követelőző nap hátha sikerrel járunk. Állítólag holnap a láthatóság is jobb lesz.
A délután hátralevő része a pihenésé, amit függőágyban, sörrel és kindle-lel a kezemben a tengerparton töltöttem.  Kicsit be is aludtam, arra ébredtem, hogy egy tehén kérődzik mellettem. 

Remélem otthon azért legalább ennyire megy a munka. :)

Függőágy után útra keltünk és megnéztük a közeli falut is. Több szempontból érdekes volt. Magát a falut úgy kell elképzelni, hogy kisebb-nagyobb fa házikók állnak elszórtan a tengerpart hófehér homokja felett többnyire cölöpökön, s köztük a homokban iszonyú sok kicsi gyerek (de tényleg nagyon sok!) játszik a homokban, többnyire üveggolyókal, a kicsit nagyobbak pedig vagy röplapdáznak, vagy békésen cigizgetnek az árnyékban a felnőttekkel. Falu szerte itt is elég sok a szemét szétszórva, de az alumínium sörös vagy kólás dobozokat korra és nemre való tekintet nelkül mindenki gyűjti. 

Visszafelé sétálva épp a naplemente volt szemben, ami nagyon látványos volt, csináltunk is egy csomó képet. Vacsora volt hátra kiegészítve jelentős sörmennyiséggel és egy adag sült krumplival (ami Laci szerint már felesleges volt, de azért burkolta derekasan :) ). 

Ez volt az első (csonka) nap a Mantanani szigeten. 

A második nap délelőtt reggeli utan nem sokkal ismét hajóra pattantunk és újra a tenger felé vettük az irányt a Sandy Point nevű merülőhely felé. Ez a gyakorlatban 2-3 kisebb homokpadot jelentett, ahol végül kikötöttünk, s irány a víz. Ez a hely már sokkal jobb volt, mint az előző, viszonylag sok hallal, bár a korall többnyire össze volt törve. Elég jól telt az egy órás "merülés", nagyon sok kisebb és nehány nagyobb halat is láttam, sőt a legtöbbje valamilyen oknál fogva követett engem, s igy egy idő után egy egész nagy halrajjá duzzadtunk. Először nem értettem, hogy miért jönnek utánam, de épp amikor már visszafelé tartottam a hajóra, vettem észre, hogy nehány turista kajakkal kievezett a szigetről a homokpadokra, s etetni kezdte a halakat. Gondolom szándékosan irányítottak őket ide, némi hal kajával kiegészítve, s igy már értelmet is nyert, hogy az ingyen kaja reményében követtek engem is. 

Miután visszahajóztunk a szigetre, ettünk egy levest, kicsit pihentünk, majd újból tengerre szálltunk. Ezúttal a rocky point nevű merülőhely felé véve az irányt. Na hát ez a hely minden képzelet felülmúlt. Mivel az előző alkalomhoz hasonlóan most is csak ketten voltunk a vezetőnkkel, ezért szólt, hogy most nem tökölünk, hanem extrémebbre vesszük a figurát. Ez azt jelentette, hogy beúsztunk egy félcsőbe, ahol hagytuk magunkat az egyébként nagyon erős áramlatokkal végigtolni, majd egy másik csőbe az áramlattal szemben visszaúsztunk. Ezt megcsináltuk még vagy 3x, különböző csövekben, hogy aztán kijussunk egy sziklák által körülvett, s emiatt hajókkal megközelíthetetlen helyre. Itt elképesztően sok és változatos korall erdő fogadott, rettentően sok hallal. Nem győztem kapkodni a fejem. Lépten-nyomon színes halak, bohóchal családok, sárkányhalak, több féle dobozhal, kisebb nagyobb medúzák, sokféle kagyló (köztük egész nagyok is), csíkhal, stb. Az újabb egy óra úgy elrepült, hogy csak azt vettem észre, hogy már ketten is kiabálnak, hogy indulnunk kellene vissza a búvárokért. Elképesztően jó volt. 

Miután kikötöttünk, a jól megérdemelt függőágyban henyélés következett, hiszen megdolgoztam érte. ;)

Majd amikor ezzel is végeztünk, a huszonéves maláj sráccal - aki az elmúlt napokban kísérgetett a merülős túrákon -, elmentünk újra a közeli faluba venni pár dolgot, meg enni egy levest, a közben jókat beszélgettünk. Kiderült, hogy 2 éve van a szigeten és csinálja ezeket a merülős túrákat, előtte Kota Kinabalu egyik hatalmas plázájában szórakoztatta a népeket mindenféle bűvésztrükkökkel. Ebből tartott is ízelítőt, pár kártyatrükk formájában. Elég ügyes volt. 

Utána kiültem még a partra megnézni a naplementét, aztán vacsora és fekvés. 

Az utolsó nap Mantanani szigetén eszeveszett tempóban zajlott. Viszonylag korai kelés és reggeli után gondoltam körbesétálom a szigetet. Mondjuk első nap azt mondták, hogy teljesen körbe nem lehet, mert bár van ösvény az út legvégén keresztül a dzsungelen, de szerintük veszélyes, mert hemzsegnek a pókok, a kígyók és a skorpiók. Na mindegy, gondoltam megnézem saját szememmel. 

El is indultam, s olyan 2,5 km után szinte végig a parton sétálva elértem a sziget távolabbi csücskét, ahonnan immár a sziget másik oldalán elindultam vissza. Csakhogy kb. félúton mindenféle szögesdróttal elkerített területekbe ütköztem, amiket akárhogy próbáltam megkerülni, sehogy sem sikerült. Ennek örömére visszavágtam az erdőn keresztül a sziget azon oldalára, ahol eredetileg jöttem. Egyébként a sziget azon része, ahol nem a turistás szállások vannak, csupa szemét, az olyan helyek amik meg amúgy is eldugottak (pl. az erdő), meg pláne. 

Tehát a sziget körbejárása nem jött össze, de azért igy is 5,5 km lett a vége a tikkasztó hőségben. 

A "munka" végeztével kipihenem magam a függőágyban csukott szemmel, de olvasást színlelve, aztán kis ebéd, majd délután 3 felé megjött a hajó, ami visszavinni volt hivatott minket Kota Belud kikötőjébe. Ez a hajókázás azért nem volt olyan zavartalan, mint odafelé, a tenger is kicsit haragosabb volt, plusz a felcsapódó víz miatt be kellett csukni a zárt utastér összes ablakát is, remek kis szaunát hozva létre ezzel. Dőlt rólam a víz, egy ferdeszemű lány meg ha jól hallottam randevúzott a rókával is. Ennek kapcsán a hajó személyzete rettenetes paraszt volt, mert még röhögve szívatták is szegény csajt mindenféle hányás hang utánzással.  Mintha nem lett volna elég baja. 

A hajóról leszállva már várt a busz, ami visszavisz Kota Kinabalu-ba, ahol jól bevacsorázunk, kis net, pár dolog elintézése (pl. kora reggelre taxi, ami elvisz minket a Sandakani busz megállóhelyéhez, az Imanam buszállomásra). 

A holnapi nap egy újabb 7 órás buszos etappal kezdődik. Fincsi. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése