Az este elbúcsúztattuk Kota Kinabalu-t az immár szokott helyen egy remek vacsival: ezúttal 2 kemény páncélú tarisznyarákot kértük, valamint egy kőhalat. Mindkettő isteni volt, bár a rákok feltörésével a kellő rutin hiányában egész sokáig elvoltunk.
Reggel viccesen indultunk el, ugyanis az egyébként konyhás, most épp recepciós nő nem volt hajlandó visszaadni a 20 ringgitet, amit elektromos elosztóért hagytam ott letétbe előző nap, mivel a nappalis recepciós (aki amúgy végig nagyon rendes volt) elfelejtette felvinni a foglalási rendszerbe (vagyis felírni a matek füzetbe) azt, hogy eltette a pénzt. Közben a taxis meg már várt, úgyhogy sokáig nem akartunk szarakodni, a nő meg teljesen reménytelennek látszott hogy megértése, hogy ha nem fizettünk volna korábban, akkor nem lenne nálunk az elosztó. Szóval ezek után egy fantasztikus 7 órás buszozás következett -10 fokos buszban, Jackie Chan filmmel. Útközben a kisebb falvakat kizárólag az olajpálma ültetvények váltogatták, nomeg a Kinabalu hegy, amely most is gyönyörű volt.
Sandakanba megérkezve megalkudtunk egy taxissal aki elhozott a buszállomásról a kikötőbe, ami nagyjából a belvárosnak számít és a szállásunk is itt van.
Sandakan belvárosáról sokat (pláne sok jót) nem lehet elmondani: textil boltok, futtatott arany ékszereket árusító üzletek, valamint zálogházak sorakoznak a nagyjából 4x8 utca kiterjedésű tömbben. Van egy kezdetleges pláza is, de mostanában nyithatták meg, mert nagy a pangás és sok a kiadó hely is.
Az egyetlen értékelhető dolog a piac volt, ahol csomó zöldség, gyümölcs mellett egy kisebb halpiac is helyet foglal.
Már a Kinabalu mászásakor megmondta az ausztrál srác akivel együtt mentünk, hogy Sandakan egy putri, s ezzel eddig egyet is értek.
Látszik, hogy a várost mindenki csak bázisnak használja vagy a sepiloki orángután rezervátumhoz, vagy pedig a Kinabatangan folyóhoz.
Mi is igy teszünk majd, holnap délben indulunk el a folyóra. Várhatóan 2-3 nap múlva jelentkezem újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése